Ezoterikus adatbázis, ezoterikus kereső, ezoterikus névjegyzék, ezoterikus szolgáltatók, klubok, iskolák, szervezetek. Utoljára frissítve: 2005.11.07

   
 
Főoldal
Egyéni szolgáltatók
Klubok, iskolák
Cikkek, publikációk
Programok
Magunkról
Kapcsolat
Fórum
 
 
  Reflaxáció
Dátum: 2005-12-18, Szerző: Pozsgai Éva
A reflaxációs kezelés kapcsán szeretnék elmélkedni egy kicsit az egész-ségről.
„Templom a természet…” Baudelaire versével kezdődik az a meditációs hanganyag, amelyet a kezelés egy részénél használunk.
Templom a Természet, és templom a testünk is. Sok helyen hallható, használják azt a kifejezést, hogy a test a lélek temploma. A templom Szent Hely, tiszteletet érdemel. De vajon tiszteljük-e eléggé ezt a templomot? Megadunk-e neki mindent, amit megérdemel, és elkerüljük-e, hogy nem odavaló dolgokat vigyünk be? Tegyük kezünket a szívünkre: felelhetünk-e erre a kérdésre tiszta lelkiismerettel igennel?


Sajnos, sokan vagyunk, akik nem. Ha csupán a fizikai testünkre gondolunk, már akkor sem. Pedig felelősséggel tartozunk érte. Érdekes gondolat, hogy a legtöbben azért nem élnek egész-séges életet, mert nincs rá idejük, pénzt kell keresniük, hiszen felelősséggel tartoznak másokért (családért, gyermekért, stb.) Azonban, ha egész-ségtelenül él, ha tönkreteszi a testét, és megbetegszik, esetleg meg is hal, vajon ki fog akkor pénzt keresni azoknak, akikért felelősséggel tartozik? Lehet, hogy eretnek gondolat, de vegyük tudomásul: felelősséggel mindig és elsősorban önmagunkért tartozunk! Ezzel, persze, nem azt akarom mondani, hogy hagyjuk éhezni szeretteinket, ne neveljük a gyerekeinket, vagy hogy bármit megtehetünk büntetlen, ami csak jó nekünk, hanem, hogy mindig találjuk meg az egyensúlyt. Mérlegeljük, hogy mi az, amit még megtehetünk anélkül, hogy a saját egész-ségünket veszélyeztetnénk, és mi az, amit már biztosan nem szabad. (Gondoljunk itt az átvitt értelmekre is: az is veszélyezteti az egészségünket, ha bármilyen nem jól hasznosítható ételt megeszünk, ha túlhajtjuk magunkat, de az is, ha mondjuk börtönbe zárnak, mert ütköztünk a törvénnyel.)
Az egész-ség szót szándékosan írom kötőjellel. Azt szeretném megmutatni, hogy mi is van a szavak mögött. Ha egész-ségesek vagyunk, akkor kerek egésznek érezzük magunkat. Ha nem, úgymond, „szét vagyunk esve”. Két-ségbeesettek vagyunk. Ismerős?
Sokan kétségbeesnek, ha megbetegszenek. Ellenségnek, valami rossznak tekintik a betegséget. De gondoljunk bele, hogy valóban így van-e? Figyelmeztetést kapunk, hogy valami nem jó, valamit nem jól csinálunk. Másként kellene. A betegségünket valójában jó barátnak kellene tekintenünk, hiszen mindig megmutatja, mit teszünk rosszul. Ebből következően pedig azt is, hogyan lehet ezen javítani, hogyan tudunk meggyógyulni, hogyan lehetünk megint egész-ségesek, kerek egészek.
Az előbb a fizikai testről beszéltem, de lényünk nem csak ebből áll. Egyes nézetek szerint lényünk test-lélek-szellem szentháromsága. Eszerint a lélek és a szellem örök, a test halandó. A lélek valamikor (ez időben nem meghatározható, mivel az idő csak földi síkon, fizikai létünkben létező fogalom) kiszakadt egy egységállapotból. Fogalmazzunk úgy, hogy a nagy Egész sok kis részre szakadt. Ezek a kis részek a lelkek. A szellem a mindent átható energia, amely meghatározza a testet és a lelket is. Hívhatjuk Felsőbb Énnek. De hogyan lesz ebből test? Amikor legelőször megtestesül egy lélek, az a cél vezérli, hogy megtapasztalja önmagát a fizikai síkon. Választ magának teret, ahol élhet. Választ szülőket. Kiválasztja az összes körülményt, amellyel meg szeretne ismerkedni. Elkészít egy élettervet. Aztán leszületik. Éli a fizikai életét. Döntéseket hoz, amelyeknek következményei lesznek. Az életterv ugyanis nem kötelez, az csak egy irányvonal (ráadásul nem is emlékszik rá, hiszen születéskor elfelejti). Itt a fizikai síkon fontos szerepe van a szabad akaratnak, a szabad döntéseknek. Csakhogy ezek a döntések hordozhatják magukban azt, hogy tartozása lesz valaki felé. Ún. karmikus adóssága. Pl. (vegyünk csak egy banális példát) nem adja át a helyet a buszon egy idős embernek. Mert ő is fáradt, és különben is, joga van ülni, hiszen van bérlete. Az az idős ember már nagyon gyenge. Alig tud leszállni a buszról. Aztán hazafelé az úton egyszer csak összeesik. Ezt már emberünk nem látja, hiszen ő nem szállt le. Az idős ember olyan helyen esik össze, ahol senki nem látja, nem tud neki segíteni. Mondjuk, megfagy. Ez önmagában is sajnálatos esemény, de az is tény, hogy annak a számláján (is) jelentkezik adósságként ennek az életnek a tétele, aki nem adta át a helyet. Mert ha átadja, az idős ember megpihenhet, és lesz elég ereje elmenni hazáig, ahol esetleg már várja valaki, aki tud neki segíteni. Ugye, hogy banális? És ugyanakkor pedig mennyire nem az! Viszont ez a tétel a számlán azt eredményezi, hogy újra vissza kell jönnie, és legközelebb valamilyen jó cselekedettel kiegyenlítenie azt (nagy valószínűséggel az idős ember lelkének új megtestesülésével szemben).
Azért vigyázzunk! Ezzel a példával nem azt akartam mondani, hogy minden idős ember, akinek nem adjuk át a helyet, hazafelé meg fog fagyni, vagy bárkivel, akinek nem adjuk át, történik valami! Ezzel ugyanis olyasmihez érnék el, amit nem szeretnék: ez a bűntudat-keltés. Vannak, akik erre nagyon fogékonyak, és vannak, akik ezt ki is használják. Én nem szeretném, ha kis írásom nyomán bárkinek lelkiismeret-furdalása támadna. Elgondolkodtatni szeretnék, egy kis önvizsgálatra késztetni.
Egy valamit azért tudnunk kell. Önmagából fakadóan semmilyen történés, vagy cselekvés nem rossz. Csak a róla általunk kialakított kép lehet az. Ilyenekkel, sajnos, tele van az életünk. Megint csak egy példa: Elbocsátanak a munkahelyünkről. Rettenetesen kétségbeesünk. Igaz, hogy utáltuk a főnököt, nem jöttünk ki a kollégákkal, már fájt a fejünk és a gyomrunk a gondolatra is, hogy munkába kell menni, állandóan túlórázni kellett, amit még csak ki se fizettek, amit elvégeztünk, az sose volt elég jó (kicsit sarkítom a helyzetet), de mi mégis katasztrófának éljük meg, hiszen kicsúszott a talaj a lábunk alól, elvesztettük biztonságunkat. Aztán szép lassan megnyugszunk. Elkezdünk keresgélni. Mit is szeretnénk? Hogyan? Jé, jött egy olyan ajánlat, ahol többet keresünk, jobb munkaidőben, normális a főnök, tüneményesek a munkatársak, minden segítséget megkapunk, szinte öröm bemenni a munkahelyre. Nos, akkor végül is jó volt-e, hogy elbocsátottak?
Lehet, hogy úgy tűnik, eltértem a tárgytól. De gondoljunk bele: az előbbi példában is volt egy kulcsmondat. „Már fájt a fejünk és a gyomrunk a gondolatra is, hogy munkába kell menni”. Vagyis kibillent az egész-ségünk. A lelki és a testi egyaránt, ami ráadásul egymásból következik. Ugyanis hitem szerint a legtöbb betegségnek lelki oka van. Itt megint visszatérnék egy kicsit a szavakhoz. A magyar nyelv rendkívül képszerű. Nagyon sok olyan kifejezésünk van, amit használunk a napi köznyelvben, és néha nem is gondolunk bele, hogy mit mondunk. Pl. szoktuk-e használni azt a kifejezést, hogy „nem veszi be a gyomrom”? Sűrűn mondogatjuk? Esetleg szokott fájni a gyomrunk? Nahát! Micsoda véletlen! A gyomorfájásnak ugyanis az a lelki oka, hogy valamit nem vesz be a gyomrunk, nem tud feldolgozni valamit. Azt, ugye, tanultuk annak idején biológiából, hogy a belső szerveink működését az agy irányítja. Az agy a helye a gondolatoknak is. Vagyis, ha ilyen szólásmondásokat beprogramozunk, egyszer csak törvényszerűen megjelenik testi szinten.
És akkor arról még nem is érdeklődtem, hogy miért is nem vesz be valamit a gyomrunk? Miért okoz nekünk csalódást a másik fél? Belefér a feltétel nélküli szeretetbe, hogy csalódunk? Ha csalódunk, volt egy elvárásunk, aminek a másik nem felelt meg. Vajon tudta az a másik, hogy mit várunk tőle? De egyáltalán: miért várunk el bárkitől bármit is? (Azon túl, hogy esetleg a főnöke vagyok, és elvárom, hogy jól végezze a munkáját. De ennek nincs köze ahhoz, hogy kedvelem-e!) Tehát, ha a szeretetnek feltételeket szabunk, az már inkább hiúság és önzés. Amit viszont magunkban kell megjavítanunk.
Itt eljutunk egy másik megközelítéshez, amely szerint minden energia. Ezt is tanultuk iskolában, legfeljebb másként hívtuk: minden anyag részecskékből áll, és azok rezegnek. Amit azonban az iskolában nem tanítanak, hogy bár a levegő is részecskékből áll, és vannak mindenféle hullámok is körülöttünk (elektromágneses, fény, hang, stb.), ezek tulajdonképpen mind egy nagy rendszer részei. Valamint, hogy a gondolatok is rezgések. Amiből az következik, hogy hatnak egymásra. Ha valaki folyton olyanokat gondol, hogy „Engem, senki sem szeret”, „Én úgysem lennék képes rá”, „Sosincs elég pénzem”, stb. akkor egyrészt azokat a rezgéseket veszi fel az környezetéből, amelyek ezt igazolni fogják, másrészt nem is figyel fel másféle dolgokra. Aki úgy érzi, senki sem szereti, nem fogja észrevenni, ha valaki szeretettel bánik vele. Vagy azt fogja gondolni, hogy csak érdekből viselkedik úgy (még akkor is, ha nem tudja megmondani, mi lehetne a másik érdeke). Aki nem érzi képesnek magát bizonyos dolgokra, annak nem is kínálják fel a lehetőségeket. S ha mégis, biztosan elrontja akaratlanul is, csak, hogy igaza legyen. Aki úgy érzi, sosincs elég pénze, annak minden kevés lesz, bármennyi van.
Mi köze mindennek az egész-séghez? Nagyon is sok. Ugyanis a negatív gondolkodás segít ráhangolódni a betegségek rezgéseire. „Fejfájós vagyok”. Beprogramozom az agyamba a fájdalmat, ráadásul olyan helyzetekbe keveredem, amelyek okot adnak a fejfájásra. A környezet és a test rezgései összhangba kerülnek, megjelenik a tünet.
A keleti orvostudomány szerint a testben energiavonalak helyezkednek el, az ún. meridiánok. A meridiánok jó stimulálhatók a talpon, az ún. reflexzóna-masszázzsal (vagy talpmasszázzsal). Ami miatt ezt említem: a reflaxációs kezelésnek egyik része egy alapos talpmasszázs. Ez az egész test energetikai rendszerére hat, harmonizálja a testben lévő energiákat.
Itt elérkeztünk magához a reflaxációs kezeléshez. A reflaxáció a mentális és a fizikai gyógyulás együttes útja, módszer az egészség helyreállítására. A fizikai módszer a talpmasszázs, a mentális pedig egy meditatív rész, amely alatt a páciens ellazultan fekszik, és egy speciális zenés-szöveges hanganyagra újra átmasszírozzuk a talpait, ezúttal a kettőt egyszerre. A hang segít egy belső utazás megtételében, amely alatt a szervezet öngyógyító mechanizmusai mélyen a tudat alatt működésbe lépnek. A kezelő személy mindehhez segítségül hívja a Föld és az Univerzum együttes energiáit.
Szándékosan kerülöm a gyógyító szó használatát, és emlegetek öngyógyító mechanizmusokat. Legyünk tisztában vele: csak az gyógyul meg, aki meg akar gyógyulni. Ha valakinek kétségtelen előnyei származnak a betegségéből (pl. akkor legalább vele foglalkoznak, így szeretetet zsarolhat), akkor hiába viszik el kedves rokonai, családtagjai a legjobb professzorokhoz is, nem fog akarni meggyógyulni. Még ha ezt önmagának sem vallja be, és rettenetesen tiltakozik is a feltételezés ellen, akkor sem.
A kezelő, segítő személy minden esetben katalizátor (bármilyen ridegen hangzik is ez így). Ismer módszereket, amelyek hatékonyak lehetnek, és segíthet rátalálni arra az útra, amelyen a segítséget kérőnek érdemes tovább mennie. Fontos, hogy annak tudunk segíteni, aki kéri a segítséget! A segítő azonban soha nem mondhat olyasmit, hogy egyik vagy másik út a biztosan üdvözítő, és csak az.
A betegségek legvégső lelki oka mindig visszavezethető a szeretet hiányára, illetve a szeretet elvesztésétől való félelemre. A szeretet hiányát azonban ne úgy vegyük, hogy az a bizonyos társunk nem szeret minket, hanem úgy, hogy MI nem érezzük úgy, hogy szeret! Lényeges különbség.
Ide kívánkozik Szepes Mária egy gyönyörű gondolata: „… minden szenvedés, kötés, szerelem, rémület, nyomor, betegség és halál csak képzet. Addig van ereje, míg hitünkkel, gondolaterőnkkel anyagot, testet adunk létéhez.” (Vörös Oroszlán)
Végül adok még egy kis gondolkodnivalót. Akkor fognak bennünket szeretni és elfogadni, ha mi is szeretjük és elfogadjuk önmagunkat. Hiszen ha nekünk problémánk van önmagunkkal, az megjelenik a kisugárzásunkban, viselkedésünkben, és visszatarthat másokat attól, hogy szeretetteljesen közeledjenek felénk. Gondoljuk át: szeretjük-e eléggé önmagunkat? Szeretjük-e magunkat feltétel nélkül?

Kívánok mindenkinek jó egész-séget!

 küldés emailben
 nyomtatás

« vissza az előző oldalra